Táv: 85,01 km
Szintkülönbség: 643m up
Útvonal: Csabrendek – Gyepükaján – Pusztamiske – Szőc – Fingó-kút –
Hegyesd – Zalahaláp – Ódörögd – Nyirádi Motorsport centrum – Nyírespuszta - Csabrendek
Elhagyatott utakon:
Következő túrám a féle felfedező túrának terveztem. Régi célom volt
Csabrendektől - Szőcig egy alternatív útvonalat találnom földúton.
Pusztamiskéig már megvolt a felderítés, tehát már csak a Szőcig tartó részt
kellett feltérképezni. Viszonylag korán, 8 óra felé indultam el Pusztamiskére a
már ismert földúton. Gyepükaján határában megcsodáltam a piros színben pompázó
pipacsmezőt. Útközben egy vaddisznó is keresztezte az utamat, de szerencsére
jobban félt ő tőlem, mint én tőle. Pusztamiske után a faluból és a faluhatárból
is meg lehet közelíteni Határvölgypusztát, jó minőségű földúton. Innen az
erdészeti úton egész az üzemi útig lehet haladni, csak a vége felé volt kicsit
pocsolyásabb rész, de azokat ki lehet kerülni. Ezt leszámítva egész jól
járható, cross kerékpárral is. Az üzemi út, egy Ajkát és Szőcöt összekötő
magánút. Tehát ezt elérve már csak pár kilométert kellett tekernem Szőcig, ahol
Bali már várt rám. A felfedező túra sikeres volt, indulhat a túra második
része.
Az Agár-tetőn keresztül:
Kis pihenő után elindultunk az Agár-tető bal pereme felé. Nagyon jó
minőségű kavicsos út vezet fel a hegy peremére. Régebben már jártunk erre,
amikor a Dabosi templomromot látogattuk meg. Csak akkor lefele gurultunk itt,
most meg felfelé mászunk. Útközben megcsodáltunk egy régi ikarus buszt, mely
most méheknek adott szállást. Ötletes megoldás. Pár kilométer hegymenet után
tettünk egy kis kitérőt a Rolling tanyához. Megérte, hiszen egy mesterségesen
felduzzasztott horgásztó is van az erdő közepén, mely impozáns látványt nyújt a
túrázóknak. Egy szusszanás, és indultunk is vissza az elágazóhoz folytatva
utunkat a hegygerinc felé. Újabb elágazóhoz érve most nem a magház felé
indultunk el, hanem a Fingó-kút irányába. A forrásnál tartottunk egy kis
pihenőt. Ez az erdei pihenőhely az Agár-tető több, mint 5000 hektáros erdőtömbjének
a közepén található, melyből 3500 hektár a Bakonyerdő Zrt. Monostorapáti
Erdészetének kezelése alá tartozik. Az erdőterület a Hegyesd-Monostorapáti -
Sáska - Taliándörögd községhatárokban található. A forrás elnevezésének eredete
is a vulkáni tevékenység utóműködéseire vezethető vissza. Ha valaki néhány
percig türelmesen vár, és fig
yeli a forrást, a feltörő gázok miatt, buborékok keletkezését
tapasztalja. A forrás a 70-es évek végén lett először befoglalva. Mellette
pihenőhely került kialakításra. Újra nekiindulva kiadós gurulás kezdődött
egészen Hegyesdig szintén jó minőségű úton. Útközben több helyen is csodás kilátás
nyílik a Káli-medencére és a tanúhegyekre is.
Bányák földjén:
Hegyesdet elérve megnéztük a bányatavat, majd kalóriapótlás
következett. Bali kolbászt én egy kis sajtot majszoltam. Hamarosan indultunk is
tovább Zalahaláp felé. Megkerültük a Halápi hegyet, (megjegyzem jó rossz volt
az út, többet erre nem jövünk), majd a műutat elérve Ódörögd felé vettük az
irányt. A falu mellet lévő földúton indultunk el a Nyirádi Motorcross
sportcentrum irányába. Az út mellett lévő Ódörögdi templomromot sajnos nem
tudtuk megnézni, mert az arra vezető utat benőtte a gaz. Az út minősége a
motoros pályáig viszonylag jó volt, de a végén egy lelakatolt kapu és kerítés
fogadott minket. Visszafordultunk, majd egy mellékúton a kerítést megkerülve
egy felhagyott bányalyuknál találtuk magunkat. A tiltás ellenére végig mentünk
a szélén, mert már nem akartunk visszafordulni és kerülővel hazamenni.
Csakhamar elértük a műutat, melyen egészen a Nyirád-Sümeg közötti útig gurultunk.
Nagy valószínűséggel ezt az útvonalat sem fogjuk gyakran igénybe venni, de
egyszer kipróbálni kalandnak mindenképpen jó volt. Innen szétváltak útjaink és
hazatekertünk. Bali Padragra, én pedig Csabrendekre. Összességében izgalmas
túrát tudhatunk magunk mögött, hisz olyan helyeken jártunk ahova például
autóval el sem tudnánk jutni. Hamarosan
beköszönt a nyár…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése