Sopronkőhida - Sopron(vonat) - Ebenfurth -
Haschendorf - Sollenau - Felixdorf - Steinabrückl - Wöllersdorf - Mark Piesting
- Dreistetten - Muthmannsdorf - Gaaden - Sollhof - Hohe Wand - Stollhof -
Gaaden - Emmerberg - Winzendorf - Bad Fischau - Wöllersdorf - Steinabrückl -
Felixdorf - Sollenau - Haschendorf - Ebenfurth(vonat) - Sopron – Sopronkőhida
Táv: 106,96 km
Szintkülönbség: 1075m
up
Az indulás
pillanatai:
Éjjel nem sokat aludtam, nem feltétlen azért mert
meleg volt, hanem talán azért mert gondolatban már az Alpok lábánál jártam.
Szokásosan elsőnek keltem fel, ébresztettem a többieket. Kávé készítés
következett. Csomagjainkat már tegnap este összepakoltuk, nem akartunk ezzel
reggel bíbelődni félkómásan. Árpi sok szerencsét kívánt nekünk, majd útnak
indultunk a megszokott kerékpárúton Sopron felé. Árpi adott nekem tegnap egy
átláthatóbb Ausztria térképet, mégis lássuk éppen merre járunk. A telefonokon
természetesen elérhető volt a gps, de mindig jó ha van az embernél egy kézzel
fogható térkép, ha esetleg a technika meghibásodik. Sopront elérve megvettük a
jegyeket. A cél Ebenfurth volt, a tervtől eltérően, mivel Bécsújhely felé
vágányzár volt. Odafelé vettünk jegyet, mert úgy gondoltam hogy nem biztos hogy
ugyanazon az útvonalon jövünk majd vissza, így kárba veszne. Nagyjából 13 ezer
forint volt négy főnek a jegy kerékpárral együtt. Elindultunk a peron felé. Az
út egy földalatti alagúton át vezetett a megállóhelyig, ahonnan Ausztria felé
indultak a vonatok. Ma már kötöttségek nélkül járkálhatunk a pályaudvar mindkét
szigetperonján, ám ez nem mindig volt így. A trianoni határhúzás óta ugyanis
Sopron határállomás, amely mellett ráadásul évtizedeken át a hírhedett
vasfüggöny húzódott. Az Ausztriába utazók egészen a közelmúltig a nemzetközi
várótermen és a hozzá kapcsolódó vám- és útlevél-kezelési helyen keresztül
juhattak ki az osztrák peron-ra, ahonnan az ÖBB, illetve a
Győr-Sopron-Ebenfurth-i Vasút (GYSEV) ausztriai vonalszakaszara indultak a vonatok.
Hamarosan jött is a vonat. Szerencsére a felszállás akadálymentesen zajlott. Az
alacsony padlós kialakításnak köszönhetően könnyedén feltoltuk a drótszamarakat
a vonatra. Az első és az utolsó vagonban van lehetőség kerékpárokat szállítani,
ha konkrétan nincs kijelölve kerékpár szállító hely. Elindult a vonat Ebenfurth
felé. Elhagytuk Magyarországot. Bámultuk a tájat. Dimbes-dombos helyeken
keresztül haladtunk a végállomásunk felé.
A kerékpárút
nyomában:
Ebenfurthba érve hamarosan útnak is eredtünk. Az
első település Haschendorf volt, ahol meg is álltunk egy reggeli erejéig.
Található itt egy tó, Haschendorfer see. A víz benne kristálytiszta volt.
Reggeli fürdőzőket is megpillantottunk a parton, talán ha nem reggel 8 óra lett
volna, mi is úsztunk volna egyet, de ez most kimaradt. Már most nagyon meleg
volt. Mára is 40 fokot jósoltak az időjárás jelentők. Természetesen a naptej ma
sem maradt a szálláson. Kisebb pihenő után elhagytuk a tavat és útnak eredtünk
Sollenau felé. Közben egy katonai terület vett minket körbe balról és jobbról
is. A kapukban gépfegyveresek álltak. Furcsa látvány volt, felénk nem nagyon
látni ilyesfélét. Pár kilométer után rátértünk az euro velo 9-es számú
kerékpárútra, ezen tekertünk tovább. Az autópálya mellett haladt el a már
kerékpársztrádának mondható bringaút. Euro velo 9, a Borostyánkő út,
Lengyelországban a Balti-tenger partjánál található Gdańskból kezdődik, és
Csehországon és Ausztrián át éri el Szlovéniát, és Pulán át az Adriai-tenger
partján, Horvátországban ér véget. Az EV9 osztrák szakasza 2004 nyarán-őszén
készült el. Pár kilométer után áttértünk a Piesting nevű kerékpárútra, mely a
mellette haladó folyóról kapta a nevét. Nagyon jól ki vannak táblázva a
kerékpárutakon lévő elágazások. Folytattunk utunkat tovább egészen Mark
Piestingig. Menet közben egyre közelebb éreztük magunkhoz a hegyeket, már-már a
Hohe Wand is megmutatta magát a távolból. Az út enyhén emelkedett, a
hőmérséklet erősen kúszott felfelé. Hol szántók , hol a folyó mellett
tekertünk, de mindig volt látnivaló. Lenyűgöző volt a táj. Mark Piestingnél
tovább tekertünk még pár kilométert a kerékpárúton, de vissza is tértünk az
említett településre, mivel itt kell majd elindulnunk a Hohe Wand felé.
Megálltunk egy kávéra az út melletti büfében. 3 euro volt egy kávé, de azt kell
mondjam utólag megérte. Háromszor akkora adagot kaptunk mint egy átlagos hazai
vendéglátóhelyen, valamint úgy fejbe vágott mintha négyet megittam volna egy
otthoni kávéból. Kis pihenő után elbúcsúztunk a folyótól és a Piesting
kerékpárúttól, és elindultunk Dreistetten felé.
Egyből egy 6-7%-os emelkedő következett.
Körülbelül 3 kilométeren keresztül másztunk felfelé. Közben többször megálltunk
pihenni, a nap már forrón tűzött. Erősen fogytak a víztartalékaink, így meg is
álltunk az első étteremnél, hogy valami folyadékot szerezzünk a további útra.
Sajnos 900 forintot fizettünk másfél liter szódavízért, de nem volt más
választásunk, fejenként vettünk egy-egy palackkal. Legközelebbi túratervezésnél
mindenképp utána kell néznem hogy hol találhatók források, vízvételező helyek
menet közben. Ez sajnos most elmaradt. Visszatekintettünk Baumgartner várára,
mely egy hegy tetején állt, ami mellett nem rég tekertünk el, majd
továbbindultunk a Hohe Wand felé. Gaadent elérve már tisztán elénk tárult a
Hohe Wand teljes gerince. Megpihentünk a településen egy jól kialakított
pihenőhelyen, ahol nem találjátok ki mit találtunk. Egy vízcsapot… Csak
röhögtünk magunkon, éppen most dobtunk ki 4 ezer forintot vízre, erre itt az
ingyenes csap. Ebédidő van. Mindenki elővette az élelmiszerkészletét és
falatozás kezdődött. Kisebb pihenő után ismét útnak eredtünk már a Hohe Wand
lába felé. Körülbelül 500 méter körüli tengerszintmagasságon lehettünk már. Egy
kukorica ültetvény mellett haladtunk el, ahol mindenki elintézte a dolgát, majd
legurultunk Stollhofba. Innen az út erősen jobbra kanyarodott, szembe velünk a
Hohe Wand magasodott elénk, megkezdődött az intenzív hegymenet. Átlagosan
11%-os emelkedő volt egészen a hegy lábáig. Út közben tehenekkel tarkított táj
fogadott minket, melyek a fák árnyékában kerestek menedéket a tűző nap elől. A
többiek egy kicsit lemaradtak, hirtelen jött az erős emelkedő. Közben éreztem
hogy eléggé fáradok, a lábamat sem éreztem teljesen fittnek, bár ez az érzés
már reggel óta kísért. Nem voltam benne biztos hogy érdemes-e neki vágni a
hegynek. De ott volt bennem az hogy egész évben erre készültem, edzettem.
Megpróbálom, aztán ha nem megy akkor visszagurulok, gondoltam. A hegy lábánál
bevártuk egymást. Itt volt egy parkoló is, padokkal. Rencsi és Laci úgy
döntöttek hogy nem másszák meg velünk a hegyet, megvárnak minket az aljában.
Nagyjából 600 méteren lehettünk jelenleg. Balázs azt mondta velem tart,
legalábbis megpróbálja.
Körülbelül három liter vízzel indultam el
felfelé. A kerékpáros túratáskák fenn maradtak, mert nem szeretek a hátamon
cipelni plusz súlyokat. Igaz ez kissé nehezítette a mászást, de jobban ki
tudtam állni a kerékpárból ha szükség volt rá. Az első kilométer nagyjából
11%-os volt, majd következett egy galériás rész, ahol a Hohe Wand felirat
díszelgett. Itt vártam be Balázst, addig pihentem, majd elindultam felfele
újra. Többször meg kellett állnunk, mert nagyon meleg volt és ez sok
energiánkat kivette. A galériás rész után már sziklafalak mellett haladtunk,
jobbra nézve pedig a kilátás mindenért kárpótolt minket. Újra megvártam
Balázst, aki már-már vissza akart fordulni, de tartottam benne a lelket. A
galéria utáni kanyargós részen több pihenő és kilátópont is ki volt építve.
Természetesen mindegyiket igénybe vettük. Két kilométer elteltével is tartotta
magár a 11-13%-os emelkedő. Tovább haladtunk felfelé és csakhamar elértük a
hegygerincen lévő elágazót. Mindkét irányba több kilátópont is akadt, de mi
balra indultunk tovább a hegy magasabb gerince felé. Természetesen újabb
emelkedők következtek. Tudtuk hogy innen már nincs visszaút. Ezt meg kell
csinálnunk. Perzselt minket a nap, fullasztó volt a levegő. Sokat inni sem
tudtunk mert akkor meg felpuffadtunk és azért volt nehéz tekerni. Ismét két
kilométert haladtunk felfelé a nagyjából 5-8%-os emelkedőn, ami az előző
meredekségekhez képest szinte lazának tűnt már. Balra fordultunk az első
elágazónál, mely a hegygerinc széléig vezetett. Itt egy bezárt étterem akadt az
utunkba, mely mellett tovább haladva egy erdei úton haladtunk egészen a Skywalk
kilátóig.
A kilátópontból gyönyörű kilátás nyílik a tájra.
Balra nézve az Alpok kapuja tárul elénk, jobbra nézve a Lajta-hegység vonulatai
tűnnek fel a távolban, valamint ha tiszta az idő láthatjuk még akár a
Soproni-hegységet is. Az építményen állva félelmetes érzés volt mikor lenéztem
a talapzat rácsa között. Rendkívül erősen fújt a szél. Csak bámultuk a tájat,
és nagyon jó érzések kerülgettek minket hogy megcsináltuk, feltekertünk, és ez
az érzés új erőt adott mindkettőnknek. Nagyjából 1000 méteren lehettünk, a
csúcsig még lett volna 1-2 kilométer, de időhiányban voltunk így elindultunk
lefelé. Felvettük a védősisakokat és megkezdődött a lejtmenet arra amerről
feltekertünk.
A Hohe Wand Természeti Park Alsó-Ausztria déli
részén, Wiener Neustadt közelében található. A 800 és 1135m közötti magasságban
elterülő erdős fennsík egy jól kiépített úton egész éven át kényelmesen
megközelíthető. A Hohe Wand Természeti Park számtalan érdekes látnivalót kínál
kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A vadasparkban
kőszáli kecskéket, szarvasokat, muflonokat, zergéket, dámvadakat, lámákat,
pávákat, láthatunk természetes környezetükben. Az állatsimogatóban csüngőhasú
malacok, törpekecskék, nyulak, pónilovak, szamár várják a gyerekeket. A
vadaspark területéről kényelmes sétautak indulnak. A sziklába függőlegesen beépített "Skywalk"
kilátóteraszról fenséges kilátás nyílik a mélybe. Aki a kövek világára
kiváncsi, végig mehet sziklaösvényen,
amely közvetlenül a Kohlröserlhaus mellett indul. Az út során egy barlangot is
megnézhetünk. Ha pedig végigjárjuk az erdei
tanösvényt, betekintést nyerhetünk a terület ökoszisztémájába és
biológiájába. A 24 m magas kilátótoronyból
fantasztikus a kilátás. Tiszta időben a Fertő-tótól, a Buckligen Welten
keresztül Semmeringen át, a Schneebergig és az Elő-Alpokig ellátni.
Körülbelül 12 perc alatt legurultunk a hegy
aljába, ahol Reniék vártak minket. A lejtmenetben volt olyan hely ahol közel
70km/h sebességben gurultam lefelé. Fantasztikus élmény volt. Bekaptunk valamit
majd most már Reniékkel elindultunk Winzendorf felé. Fél órán keresztül szinte
csak gurultunk lefelé, közben gyönyörködtünk a tájban. Hegyek, erődök, fák,
legelésző állatok látványa tárult elénk. Úgy terveztük, hogy nem Mark Piesting
felé megyünk vissza Ebenfurthba, hanem Winzendorf felé a Hohewar nevű
kerékpárúton haladunk egészen Wöllersdorfig. A nap már nem tűzött annyira.
Egyre jobb érzés volt tekerni. Frissebbnek éreztük magunkat. Útközbe néhányszor
még megálltunk egyet fújni. Csakhamar elértük a Piesting nevű kerékpárutat. Még
nagyjából 1 óránk volt a vonatig mely Ebenfurthból indult Sopron felé, így kicsit
felpörgettük az iramot. A fél százalékosan lejtő úton mely a katonai terület
mellett haladt el, szinte végig tudtuk tartani a 30km/h sebességet. 7 órára
odaértünk a vasútállomásra Ebenfurthba, ahol még tíz percünk volt a vonat
érkezéséig. Nem vettünk return jegyet, így vennünk kellett, de jegykiadás nem
volt. Helyette viszont találtunk egy jegykiadó automatát, amit sehogy sem
tudtunk megfejteni. Egyszerűen nem akart a gép kerékpáros és utas jegyet adni.
Laci fáradt volt, nézte a gépet hátha megfejti a titkát, de nem. Még 3 perc
volt a vonat indulásáig. Már az járt a fejemben hogy innen is kerékpárral kell
majd Sopronig eltekernünk, ami még kb. 40 kilométer innen. Sötétedett, fáradtak
voltunk, valahogy nem hiányzott volna ez most így egy Hohe Wand mászás után.
Kint a vasúti padon ült két osztrák lány. Gyorsan megkértük őket hogy
segítsenek nekünk jegyet venni. Nagyon rendesek voltak, egyből ugrottak és a
segítségünkre siettek. Sajnos nekik sem sikerült jegyet váltani. Ebben a
pillanatban beérkezett a vonat. Mi legyen. A lányok mondták kérdezzük meg a
portán a kalauzt. Gyorsan kifutottunk, Reniéknek jeleztünk hogy még ne
szálljanak fel. Odamentük a kalauzhoz a porta elé. Mondta hogy szálljunk fel
nyugodtan, ilyenkor este már nincsen ellenőr, ha mégis lenne, mondjuk azt hogy
nem működött a jegy kiadó automata. Ezt is tettük. Gyorsan felszálltunk a
vonatra, az ajtók csukódtak és indultunk is. Izgalmas volt, de még hátra volt
egy fontos kérdés. Jön e az ellenőr, vagy nem. És ha jön lehet megbüntet
minket. Ilyen gondolatok jártak a fejünkben, de olyan fáradtak voltunk, hogy
már ez sem érdekelt minket. Félúton Sopron felé végül felbukkant a kaller.
Odaért hozzánk, és elmondtuk neki a történteket. Meglepetésünkre azt mondta
hogy ad ő nekünk jegyet, nincsen semmi probléma, sőt azt mondta kiválasztja
nekünk az akciósat, akkor jobban járunk mintha sima jegyet vennénk.
Megköszöntük neki majd felszusszantunk. Húsz perc elteltével megérkeztünk
Sopronba.
A nagy izgalomban és versenyfutásban mindenki
megéhezett. Kebab? Legyen! Bementünk hát a vasúti megállóval szembeni kebabozó
helyre, ahol kikértük magunknak egy-egy adagot. Előtte nem nagyon csíptem ezt a
török eredetű kaját, de ahogyan itt megcsinálják… az valami isteni, főleg egy
Hohe Wand után… Bátran ajánlom mindenkinek hogy egyszer próbálja ki! Ránk
sötétedett, mire végeztünk a vacsorával, majd a megszokott bringaúton
elindultunk a szállásra Fertőrákos felé. Árpi már várt minket, de ezúttal nem
volt egyedül, ugyanis a harmadik szobába új lakók érkeztek. Fiatalok voltak
huszonévesek min mi. Az alföld környékéről jöttek el egyet kirándulni. Árpi
invitált minket egy kis borozgatás és mi örömmel csatlakoztunk a társasághoz.
Bármennyire is legyünk fáradtak, az Árpival való beszélgetések mindig
feltöltöttek minket energiával. Öröm volt hallgatni Laci világmegváltó
gondolatait, melyet néhány pohár bor váltott ki belőle. Nagy izgalommal
meséltük élményeinket a mai túráról. Az lakótársak is bringatúrázni
készülnek a Fertő-tó környékére. Adtunk nekik néhány tippet illetve tanácsot.
Egy pár voltak. A lány védőnőként dolgozik, a fiú pedig kollégiumban éjjeli őr.
Mondták hogy volt olyan hogy a koleszba a fiúk kibontották a falat hogy át
tudjanak jutni a lány kollégiumba. Mindenki mesélt egy-egy élményt, így váltak
az idegen lakókból egy kettőre barátságos lakótársak. Éjfél is lehetett mikor
nyugovóra tértünk. Beleájultunk az ágyba, majd pár perc elteltével már az alpoki
szellő cirógatta a lábunkat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése