Reggel viszonylag korán
ébredtünk, olyan fél 7 körül. Tervben volt a korai indulás, ugyanis egészen a
Kőszegi- hegység lábáig, Bozsokig kellett ma eltekernünk. Ez nagyjából 90km-re
volt Szalafőtől.
Ott volt a következő szálláshelyünk. Összepakoltuk a
csomagjainkat a bringákra, majd elbúcsúztunk a portás fiútól és a
főnökasszonyától, akik már javában készítették a reggelit a többi vendégnek.
Gyönyörű napsütésben indultunk meg Farkasfa felé. Szalafőről kiérve, egyből egy
emelkedő fogadott minket. Visszanézve a vadregényes Őrségi táj tárult elénk.
Hegyek, völgyek és a rajta legelésző állatok tarkították a tájat. A friss
levegőbe élvezettel vett levegőt az ember. Éreztük, hogy ide vissza kell még
térni valamikor. Nagyjából 300m fölé tekertünk fel, mikor egy hosszabb gurulás
következett Farkasfáig.
Innen megint emelkedő jött, egészen a Hársas tóig, ahol
meg is álltunk egyet reggelizni. A tó mellett fa asztalok és padok várták a
kirándulókat, hogy megpihenjenek rajtuk. Megkajáltunk, körbenéztünk a parton,
majd ismét útnak indultunk Máriaújfalu felé. Innen egy mellékúton egészen
Szentgothárdig haladtunk, ahol pékárut és üdítőt vételeztünk. Hatalmas
zsömléket adtak, kétszer akkorát mint amilyet nálunk lehet kapni. Hamarosan a
határ következett. Átléptünk Ausztriába minden fennakadás nélkül. Innen már
elbúcsúzunk az Őrségtől, és Burgenland veszi át az uralmat.
Heiligenkreutz felé vettük az
irányt az R1-es kerékpárúton haladva. Kukoricás földeken és szántókon keresztül
vezetett az amúgy tökéletes minőségű bringaút. Dimbes-dombos volt a táj.
Településről településre haladtunk. Heiligenkreutz után egy komolyabb emelkedő
következett.
Itt már tökföldeken keresztül vezetett az út. Az erdőbe érve
jólesett hogy már nem tűzött úgy ránk a nap. Fél óra mászás következett. A
hegytetőre érve a határ mentén vezetett a kerékpárút pár kilométeren keresztül.
Hamarosan lejtmenet kezdődött. Elénk tárult a csodálatos burgenlandi táj.
Wiederberg majd Glockenberg következett.
Hol erdőkön hol pedig hatalmas szántók
mentén haladt az utunk. Forróság volt. Néhol tanyák és legelésző állatok
kísértek minket. A tájat menet közben kis eldugott házak díszítették. A fű
minden ingatlannál katonásan rövidre volt vágva.
Volt ahol gólya alakú táblák
jelezték a házak előtt, ha abban a családban épp egy kisgyermek született. Még
mindig az R1-es bringa utat követtük. Strem településre érve rátértünk a B57-es
kerékpárútra. Innen már egy vonalban haladtunk az osztrák-magyar határral.
Steinfurt után úgy döntöttünk hogy
visszamegyünk a határon át Magyarországra, ugyanis fogyóban voltak a
víztartalékaink. A nap viszont kitartóan izzasztott bennünket.
Dacolva a viharral:
A határt Pornóapátinál léptük át,
ahol természetesen mindenképp meg kellett állni egy fotó kedvéért.
Horvátlövő után Vaskeresztesen betértünk egy
boltba, feltankoltuk magunkat a szükséges dolgokkal, majd megpihentünk a helyi
presszóban egy kávé erejéig. Az eredeti terv úgy volt hogy visszamegyünk
osztrák oldalra és ott folytatjuk utunkat, ám eléggé sötét felhők gyülekeztek
nyugat felől. Jobbnak láttuk ha a legrövidebb úton megyünk innen Bozsokig,
hátha a vihar miatt esetleg meg kell állnunk útközbe. Felsőcsatár felé
indultunk el, majd Narda következett.
Még mindig a B57-es bringaúton haladtunk.
Szemben már feltűntek előttünk a Kőszegi-hegység vonulatai. Messziről úgy
látszott mintha a hegység feltartaná a sötét viharfelhőket, hisz magyar oldalon
még sütött a nap. Bucsu teleülés után már erősen hűlni kezdett a levegő a
hidegfront hatására. Nagyon erős szembeszelet kaptunk az utolsó 5 kilométerre.
A Kőszegi-hegység
lábánál:
A szállás megtalálása
viszonylag könnyedén ment. A tulaj barátságos középkorú figura volt.
Körbevezetett minket a szálláshelyen. Ezennel egy franciaágyas szobát kaptunk.
Az apartmanban a konyha közös volt, melyhez három külön szoba és fürdő
tartozott. Az étkezőben hatalmas faasztal tette hangulatossá a teret. Volt itt
cserépkályha, egy gyönyörű faragott faszekrény. Lehetett sakkozni, de még
csocsóasztal is volt a melléképületben. A házat egy barátságos kutya vigyázta,
melynek nyakába egy fehér pöttyös kendő díszlett.
Lepakoltunk a bringákról,
majd elmentünk a szomszédos étterembe vacsorát nézni magunknak. Két percre volt
csupán gyalog. Arra már nem emlékszem hogy Bali mit kért magának, de én bozsoki
tálat rendeltem. Míg vártam a kaját, addig Bali ellépet sörért. Kellett egy kis
altató estére. A szállásra menet félúton találkoztunk. Itt fogyasztottuk el a
vacsorát. Közben jókat röhögtünk magunkon, hogy ilyen időben tekergünk az
országúton.
A holnapi nap egész napra esőt mondott. Tervben volt hogy a
Kőszegi-hegységet megmászva, Irott kő-n keresztül megyünk át osztrák oldalra,
és onnan tekerünk fel Fertőrákosig a következő szálláshelyre. De mivel esős időt
mond dilemmáztunk hogy nem-e a legrövidebb úton kéne menni Árpiékig. Aki végig
követte a tavalyi Hohe Wand expedíciónkat, az tudja hogy a fertőrákosi szállásadónk és barátunk Árpi
és Éva mama. Tavaly egy gyönyörű hetet töltöttünk el náluk. Nos hogy végül hogy
döntöttünk az kiderül a következő részben…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése