HOHE WAND EXPEDÍCIÓ - Csabrendektől a Hohe Wandig - 3.nap

Útvonal:
Sopronkőhida - Tómalom fürdő - Kecske-hegyi kilátó - Fertőrákosi kőfejtő – Sopronkőhida
Táv: 9 km 
Szintkülönbség: 220m up

Alpesi szellő:
A tegnap esti borozgatás után ma ismét sikerült belehúzni az alvásba. Már lassan másfél hete tombol a trópusi nyár, ennek ellenére a szobánk még mindig elég jól lehűl éjjel, az alpesi áramlatoknak köszönhetően. Ez a magyarázat arra, hogy ismét elég kipihentnek éreztük magunkat ahhoz, hogy ma is betervezzünk egy kis mozgást. Persze arra is gondolnunk kellett, hogy holnap a Hohe Wandra megyünk, és oda azért majd kell az energia. Reggeli kávé következett. Laci a megszokott módon, most is magával hozta a túrára kotyogós kávéfőzőjét. Tudni kell hogy Laci ha túrázni megy két dolog mindig  van nála, kávéfőző és szalonna. Árpi megengedte nekünk, hogy reggelente használhassuk a gáztűzhelyüket kávé kotyogtatásra. A szálláson külön sütési lehetőség ugyanis nincsen, ami hirdetve is van. Ez nekünk természetesen nem is volt probléma, direkt úgy terveztük, hogy csak kirándulunk és pihenünk, nem fogunk időt pazarolni főzicskézésre. Ennek ellenére bográcsozni lehet az udvaron, amire öreg barátunk invitált is minket, de ez sajnos ma is elmarad. Túl meleg van a kinti kotyvasztáshoz, valahogy a hideg vörösbor jobban esik ilyen időben. Árpi elmesélte, hogy voltak olyan vendégei akik viszont megoldották a főzést. Arra lett figyelmes hogy az emeltről bugyborékoló hang szűrődik le. Utánajárt a dolognak. Elindult az emeletre. Tea konyha, sehol semmi. Bement a szobába, semmi. Erkélyen semmi. Fürdőszoba következett, hát mit látott, ott főzték gázfőzőn a húsleveset a wc mellett… Jót nevettünk.

Kecske-hegyi kilátó:
Nagyjából tíz óra felé járt mikor útnak indultunk. Mai célunk volt meglátogatni a Kecske-hegyi kilátót és a Fertőrákosi kőfejtőt. Gyalog indultunk el a Tómalom fürdő felé, ahol balra vettük az irányt hegynek felfele a sárga jelzésű útvonalon. Körülbelül húsz perc gyaloglás után fel is értünk a hegy tetejére ahol megpillantottuk a kilátót. A fertőrákosi kőfejtő mögött emelkedő Kecske-hegyen található emelvényből csodás panoráma nyílik a környékre. Rálátunk a Fertő-tóra, a Lajta-hegységre és a Soproni-hegységre is. Kis pihenő után tovább indultunk a sárga turista jelzésen Fertőrákos felé. Utunk közbe kis folyó kísért minket az erdőn keresztül.

A fertőrákosi kőfejtő nyomában:
A kőfejtőhöz érve kiváltottuk jegyeinket majd elindultunk a tanösvényen bejárni a volt kőbánya területét. Az egyiptomi sziklatemplomokra emlékeztető fertőrákosi püspöki kőfejtő a Fertő-tó vidékének egyik legnépszerűbb látványossága. A rendkívül látványos, hatalmas barlangszerű terekben, kitűnő akusztikája miatt barlangszínházat alakítottak ki. A területen évmilliókkal ezelőtt a Pannon-tenger hullámzott. Mészvázú állatok, csigák, kagylók maradványaiból alakult ki az itt bányászott ún. lajtamészkő. Még ma is láthatunk néhol megkövesedett állati maradványokat. Már a rómaiak is bányásztak itt mészkövet, a XIII. században a szerzetesek vitték innen a mészkövet a lébényi templom építéséhez. A kőfejtő csúcsidőszaka a XIX. században volt, az innen kinyert mészkőből épült fel számos soproni és bécsi épület. 1944-ben zsidó foglyokat dolgoztató kényszermunkatábor működött itt, majd 1948-ban végleg befejeződött a bányászat. Az egykori kőfejtő ma népszerű turisztikai látványosság. A kőfejtő hatalmas üregeit, alagútjait szabadon fel lehet fedezni, néhol lépcsőznünk is kell, a kitartóbbaknak pedig mindenképp érdemes felmászni a kőfejtő peremére, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környékre, a Fertő-tóra. Itt találunk egy fémplasztikát is, amely a legendás 1989-es Páneurópai Piknik emlékére készült. A kőfejtő területén alakították ki a Sziklai Benge Tanösvényt, amely a környék jellegzetes virágjáról, a hazánkban csak itt élő sziklai bengéről kapta nevét. A tanösvényt félóra alatt be lehet járni, információs táblák segítenek a pannon lejtősztyeppekre jellemző állat- és növényvilág megismerésében. A tanösvény több pontján is megtalálható kilátókról belátható az egész kőfejtő, a Fertő-tó. A barlangszínházban nyaranta nagysikerű opera- és színházi előadásokat, koncerteket tartanak. A színháztér is 









teljesen megújult, korszerű világítás- és hangtechnikát építettek ki. A kőfejtő belsejében interaktív témaparkot hoztak létre, a kőbánya kialakulásának történetét, a kőzeteket és keletkezésüket, a Pannon-tenger körülményeit bemutató felületekkel. Különösen látványos a hatalmas sziklafalra vetített film a korabeli élővilág animációival. Egy hatalmas őscápa állkapcsába is beleállhatunk a miheztartás végett. Mindenkinek ajánlani tudom a helyet, ugyanis sok érdekes dologról lehet információt szerezni és egy örök élmény marad a bányában tett kirándulásunk. A kijárat felé közeledve ismét megcsapott minket a forró levegő, ugyanis a kőfejtő mélyén már-már hideg volt a levegő. Elindultunk a kijárat felé.

Esti beszélgetés:
A kőfejtőben tett kirándulás után úgy döntöttünk csobbanunk egyet a Tómalom fürdőhelyen, hogy ellazítsuk izmainkat, majd vacsora következett. Bali és Laci a szokásos hamburger menüt kérték, míg mi Rencsivel hekket ettünk. Egyszerű büfének tűnik a fürdőnél lévő bodega, de az ételre nem lehetett panaszunk. Sőt még viszonylag elfogadható áron is kaptuk azt amit kértünk. A kaja után visszaindultunk a szállásra, ahol este ismét Árpi invitált minket egy kis beszélgetésre. Adott nekem a holnapi túrára egy osztrák térképet is. Kipróbáltuk a tornácra felakasztott boksz zsákot is. Korán szerettünk volna lefeküdni aludni mivel holnap hajnalba indulunk Ausztriába, de ez megint nem jött össze. Olyan jó volt beszélgetni, borozgatni Árpival, hogy észre se vettük hogy már 11 óra van…


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése