Útvonal:
Sopronkőhida - Sopron -
Páneurópai piknik emlékhely - Szentmargitbánya - Római kőfejtő - Kogelkapelle -
Rust - Mörbisch am See - Fertőrákos – Sopronkőhida
Táv: 53,76km
Szintkülönbség: 361m up
Viszonylag hamar kidobott az ágy, elsőnek keltem fel, a többiek még aludtak. Reggeli nyújtózás, indulhat a nap. A szobánkhoz tartozó erkélyről nagyon szép kilátás nyílt a Soproni-hegységre. A Hohe Wand-ra való túránkat mindenképp hét közepére terveztük, hogy egy kicsit rá tudjunk pihenni előtte. Az időjárás nekünk kedvezett, ugyanis az előrejelzés szerint vasárnapig nem lesz eső. Helyette viszont 35-40 fok kínoz minket. Készültünk természetesen napolajjal, ami elengedhetetlen ilyen időben. Hamarosan mindenki felkelt, majd megbeszéltük a mai napra szánt programot. Először is át tekerünk Sopronba, muníció beszerzés, majd megnézzük a vonatot mikor megy Wiener Neustadtba, ahonnan majd megtámadjuk a Hohe Wandot. Délutánra meg beterveztünk egy kisebb kört Szentmargitbánya felé. Talán 10 óra is volt mire elindultunk Sopronba a b10/12-es kerékpárúton. Utunk közben elhaladtunk a Sopronkőhidai Fegyház és börtön mellett. Kicsit félelmetes érzés volt, nem voltunk még ilyen közel egy börtönhöz sem. A börtön bal sarkán volt egy kocsma. Árpitól megtudtuk hogy ez olyan börtön kocsma féle, jobb elkerülni minél messzebb. A börtönnél elkanyarodik a kerékpárút egy jól járható sóderes útra. Egészen a Tómalom fürdőhelyig tekertünk, ahol felfedeztünk egy barátságos büfét. Meg is ejtettünk itt egy kávészünetet.
A Tómalom története az 1500-as évekre nyúlik vissza, bár a tavak állítólag már a rómaiak korában is léteztek. Mollay Károly nyelvtudós szerint a mai Tómalom a gazdag és befolyásos polgár, a többszörösen megválasztott városbíró és polgármester, Herb Kristóf hivatali működésének idejében létesülhetett az 1470-es, 80-as években, és Ő lett annak az első bérlője. A tó névadójául is szolgáló malom meglétéről 1550-től értesülhetünk először. 1822-ben Mühl Konrád lett a nagytómalmi molnár. Ő volt az első, aki a Nagytómalmon nyilvános fürdőt létesített 1842-ben. A Nagytómalmot a posztócéhből alakult ipartársulat 1918-ban eladta a Soproni Városszépítő Egyesületnek fürdőtelep létesítése céljából. A tulajdonosváltás célja egy nagyobb szabású fürdőtelep létrehozása volt. A II. világháborúban Tómalom fürdőt lebombázták. 1945 őszén a tómalmi épületegyüttest, tehát a szállót, a strandépületeket, a villákat és a Posztós Ipartársulat műhelyépületét, a volt malmot egy szovjet alakulat téli szállásnak foglalta le. A háború után újjáépítették a fürdőt, de a malom teljes mértékben elpusztult. A fürdő jelenlegi állapota abban az időben alakult ki, és kisebb változtatásokkal a mai napig így üzemel.
Soproni barangolás:
Hamarosan tovább indultunk Sopron felé. A városba érve megtekintettük a Szent Mihály templomot. Sajnos be nem tudtunk menni, de az ajtó nyitva volt, be tudtunk kukkantani. A Szent Mihály-templom Sopron legkorábbi plébániatemploma. A kora középkor szokásainak megfelelően a temetőben építették, így az erődített városfalon kívülre került. A Szent Mihály tiszteletére szentelt templom eredetijét a 13. században román stílusban emelték, és a 15. században gótikussá építették át. Mai alakját a 19. század neogótikus rekonstrukciója formálta. Kis nézelődés után bevásároltunk magunknak a következő napokra, majd legurultunk információért a vasúti megállóhoz. Sajnos jött a túránk első problémája. Megtudtunk ugyanis hogy Wiener Neustadtba nem tudunk eljutni vonattal, mert szeptemberig vágányzár van pályafelújítás miatt. Mindenképp vonattal szerettük volna megtenni egy szakaszt, mert egybe oda-vissza kerékpárral a Hohe Wandra nagyon sok lett volna. Beültünk a vasútállomással szemben lévő büfébe egy kebabra. Egyből előkaptam a térképet és gondolkodtam hogyan lehetne átvariálni a túratervet. Már azon voltam hogy egy b-tervet kell beiktatni a Hohe Wand helyett. Nos nézzük. Ausztriába két felé megy vonat. Wiener Neusatd felé megy az egyik pálya ami ugye zárva, a másik pedig Bécs felé megy Ebenfurthon keresztül. Gyors számolás alapján Ebenfurthtól 10km re már rá tudunk kapcsolódni egy bringatúra, ami a Hohe Wand felé visz majd minket. Nagyjából a táv is ugyanakkora mintha Bécsújhelyből indultunk volna. Így lassan kibontakozott az új útvonal az Alpok kapuja felé. Kis pihi után visszatértünk a szállásra, majd útnak eredtünk Szentmargitbánya irányába.
Páneurópai Piknik emlékhely:
A b10-es kerékpárúton indultunk el Szentmargitbánya felé. A községtől nem messze Ruszt irányába elméletileg van egy római kőfejtő, amit mindenképp meg szerettünk volna nézni. Pár kilométer tekerés után elértük az osztrák-magyar határt. Itt található a páneurópai piknik emlékhely. A páneurópai piknik az osztrák–magyar határon, Sopron közelében 1989. augusztus 19-én tartott békedemonstráció volt, fontos előzménye az Európát kettéosztó vasfüggöny átvágásának, Németország egyesülésének és az Európai Unió keleti kibővülésének. Európa ideológiai és gazdasági kettéosztottsága, amely a második világháborút követően jött létre, a hidegháború mérgesedésével fizikai elszigetelésben nyilvánult meg. Az elszigetelést határzárakkal oldották meg az adott országok nyugati határai mentén, melyek az 1940-es évek második felétől fokozatosan jelentek meg. 1989-ben rendezték meg a határnyitást. A két ország (Ausztria és Magyarország) beleegyezésével ehhez szimbolikusan egy határátkelőt nyitottak Szentmargitbánya és Sopronkőhida között három órányi időtartamra. Az 1989. augusztus 19-én, Sopronpusztán megrendezett páneurópai pikniken több mint 600 NDK-állampolgár használta fel a vasfüggöny megnyílásának rövid pillanatát arra, hogy nyugatra szökjön, miután előzőleg röplapokon felhívták a figyelmüket a páneurópai piknikre. A magyar határőrség, Bella Árpád határőr alezredes bölcsességének köszönhetően az érvényben levő lőparancs ellenére sem avatkozott közbe. A páneurópai piknik fontos mérföldkő azokban a folyamatokban, amelyek a német újraegyesítéshez vezettek. Minden évben augusztus 19-én emlékünnepet tartanak a határ megnyitásának helyén. A határon megtekintettünk még egy mai napig álló határőr tornyot is, majd tovább indultunk Szentmargitbánya felé. Út közben balra a távolban már kirajzolódtak az Alpok körvonalai, velünk szemben pedig a Lajta-hegység gerince tárult elénk. Hamarosan jobbra fordultunk és elértük a római kőbányát.
A római kőfejtő nyomában:
A bányát már a rómaiak is használták, azonban ma már nem működik. A XV. római légió kőbe vésett nyomai még mindig láthatók a sziklafalakon. Az itt bányászott mészkőből (lajtamészkő) épült Bécs számos híres épülete. A kőbánya területén nyáron hangversenyeket, előadásokat tartanak. Sajnos bemenni nem tudtunk, mert épp zárva volt, de körbe jártuk. Néhol egész jó kilátás nyílt a kőfejtőre, melynek közepén egy hatalmas szobor díszelgett mely az Alpok felé mutatott kezével. A kőfejtő melletti hegyről nagyon szép kilátás nyílik a Fertő-tóra. Itt található a Kogelkapelle (222m), melynek tetejéről szintén szép kilátás nyílik a környékre. Mindenképp érdemes felkapaszkodni a tetejére. Kis szusszanás után tovább indultunk Ruszt felé. Közben elhaladtunk egy mese vidámpark mellett is, mely Ausztria legnagyobb szabadidőparkja. Hamarosan kiadós gurulás kezdődött a szőlőtőkék közötti bringaúton egészen a Fertő-tó partjáig.
A parton:
Ruszt-ra érve a part felé vettük az irányt. Teljesen nem lehetett lemenni a partig, ugyanis akkor már belépőt kell fizetni a strand területére. Az útról sem lehetett sok mindent látni, mivel a nádas teljesen benőtte már a parthoz közeli részt. Ennek ellenére nagyon szép kilátás tárult elénk, hiszen gyönyörködhettünk a Fertő-tó élővilágában. Rengeteg gólya és kacsa tanyázott egy helyen. Rusztnál szemügyre vehettünk egy országunkban ritkaságnap számító buszt is. A bringaút végig a parton vezet, de többségében csak a nádast látni. Egészen Mörbisch am See-ig tekertünk ahol kisebb pihenő után a határt átlépve Fertőrákos felé vettük az irányt. Nem sokkal 7 után érkeztünk meg a szállásra, ahol ismét borozgatós est kezdődött. Mai napon is sikerült egy 54 km-es túrát összehoznunk, de nem bántuk hiszen rengeteg új élménnyel gazdagodtunk.
Esti borozgatás:
Árpi már várt minket, hogy ismét egy jó beszélgetés vegye kezdetét. Több túraútvonalat is ajánlott nekünk, de tudtuk hogy minden egy hétbe nem fog beleférni. Nem is nagyon emlékszem hogy találkoztunk-e valaha ennyire segítőkész szállásadóval mint ő. Elmondta nekünk hogy rengeteg érdekes ember megfordul itt. Vannak akik nagyon barátságos, visszatérő vendégek, de van olyan aki azon vinnyog hogy miért nincs lift az emeletre. Jókat derültünk esténként a közös beszélgetések alkalmával. Talán Rencsi kérdezte meg tőle hogy nem-e félnek hogy ilyen közel van Kőhidához a börtön. Árpi azt mondta hogy ennek inkább előnye van. A rabok úgysem akarnak megszökni mivel ott kapnak enni, csak akkor lenne lázadás ha nem kapnak porciót, ezért szinte biztosra vehető hogy itt bármekkora hó is van télen akkor is eltolják a havat, hogy érkezzen ellátmány. Megvacsoráztunk, majd megbeszéltük a többiekkel hogy holnapra egy bringa mentes napot iktatunk be, helyette gyalogtúrázunk egyet, majd csütörtökön friss erővel nekivágunk a Hohe Wandnak. Kicsit még beszélgettünk majd elraktuk magunkat holnapra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése