Táv: 69,12 km
Szintkülönbség: 523m up
Útvonal: Csabrendek - Nyírespuszta – Nyirád – Szőc – Halimba –
Padragkút – Sárcsi-kút – László-forrás – Jókai bánya – Padragkút – Halimba –
Szőc – Nyirád – Nyírespuszta - Csabrendek
Kab-hegy kis-kör:
Szinte minden évben az első
túrák között szerepel a Kab-hegy mint célpont. Erre felé a köznyelvben meg
szoktak különböztetni kis illetve nagy kört a hegyen. Nagy kör az amikor
érintjük a Kab-hegy csúcsát, kis kör pedig az amikor a csúcsot kikerülve Sárcsi–kút
majd a Jókai bánya felé hagyjuk el a hegyet.
Az idei első hosszabb túra:
Csabrendekről Nyirádig mentem
a megszokott útvonalon, ezennel az új géppel, az országútival. Mindenképp
szoknom kell a gépet, ugyanis egyenlőre a kos kormány még szokatlan. Balázs már
Nyirádon várt, ahonnan együtt haladtunk tovább Padrag felé. A faluban egy kávé
a helyi kocsmában majd irány a hegy. Az elején kicsit éreztem a lábam, de
Sárcsi-kútra érve egyre jobban éreztem magam. Sokat kihagytam, újra vissza kell
szoknom, és ehhez idő kell. Sárcsi-kúti
pihenőnél tüzet gyújtottunk és megsütöttük kolozsvári szalonnánkat. A
Sárcsi-kút forrása egész évben folyik, és friss, rendkívül tiszta vízzel
ajándékozza meg a szomjazót. Az innen induló patak vizét egy gáttal fogták fel,
így egy kisebb víztározó tó alakult ki, növelve a táj vonzerejét. A forrás
közelében egy fedett részt alakítottak ki, valamint a szép parkos ligetes
részen faasztalok, padok és tűzrakóhely lett kialakítva. Kaptam Balitól egy
üveg bort és egy kis kulacsot szülinapomra, ami nem régen volt. Kis pihenő után
a Jókai bánya felé hagytuk el a hegyet, amerre elég jól felújították az utat.
Csak úgy hasítottak a gépek a lejtmenetben. Padragra érve még egy kicsit
beszélgettünk, majd haza indultam Csabrendekre. Összességében elég jól bírtam
idei első hosszabb távomat. Lassan de biztosan kezd visszatérni az erő a
lábamba…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése